2010. november 25.
Szarvas és Vidéke
16
9770238143503
SZARVAS ÉS VIDÉKE Önkormányzati Hetilap
Engedélyszám: HU ISSN 0238-1435 Megjelenik minden csütörtökön.
Felelős szerkesztő: Tatai László. Munkatársak: Keserű Zsuzsa, dr. Kutas Ferenc. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.
Szerkesztőség: Városháza 5540. Szarvas, Szabadság u. 25-27. Szerkesztőségi fogadóórák: Kedd 9-12 óráig, péntek 9-12 óráig Telefon: 70/421-7245
Email: sz vid@sz arva s.hu K iadja: Sz arva s Vár o s Ö nko r mány z ata Felel ő s k iad ó: D r. Melis Ján o s
Előfizethető Szarvas belterületén félévre 2990 Ft-ért, egy évre 5980 Ft-ért, más helyeken postaköltség térítéssel kiegészítve.
10047
FELHÍVÁS
Karácsonyi Jótékonysági Vásár 2010-ben is a szarvasi idősek javára
Időpontja: 2010. december 11-12.
Helyszíne: Vajda Péter Művelődési Központ
Felhívjuk az adakozni és jótékonykodni szándékozó szarvasiakat,
hogy a vásár megrendezéséhez juttassák el adományaikat
az alábbi rendező Civil szervezetek részére:
„SZARVASÉRT” Alapítvány
Szarvas, Szabadság u. 12.
Tel.: 70/584-3108
Szarvas Város Barátainak Köre
Szarvas, Kossuth u. 30.
Tel.: Pekár Pálné – 20/451-2812
Dr. Dezső István – 30/908-0623
30/945-5334
Kertészné Marika – 66/312-794
Címe: Keri-Ker Bolt
Szarvas, Szabadság u. 19.
Mozgáskorlátozottak Szarvasi
Egyesülete
Szarvas, Kossuth tér 3.
Tel.: 66/312-879
Folyamatosan várjuk az adományokat legkésőbb december 8-ig, a fenti címek bármelyikére.
Szerettem a küvárosi házunk elegáns
bőrfoteles szalonját. Sokszor odamentem,
hogy a nagy fotelek egyikébe behuzódjak,
szoknyám jókislányosan elrendezve körü-
löttem, hátamat a puha, kellemes bőrsza-
gú foteltámlához támasztva üldögéltem.
Szemben a falon már ismerős képet fi -
gyeltem, erősen kinagyítva. Egy bácsit
ábrázolt, szakállal, szép nagy barna szem-
mel, barátságos tekintettel. A ruhája nem
olyan volt, mint amit Édesapám viselt, a
megszokott zakós viselet. Valami külön-
leges ruha volt mert ilyet még bácsin sose
láttam. Bársony kabát volt, de ami rajta
volt, az volt csak az érdekes. A vállától a
derekáig díszes, kövekkel kirakott átve-
tő látszott, fémből, alaposan megmunkál-
va. Láttam én már jelvényekkel, érdem-
rendekkel kirakott katonai egyenruhákat,
láttam papi palástokat is, de ez nem ha-
sonlított egyikre sem.
Apám egy olyan napon, mikor sok dol-
ga volt, és a szalonon csak átszaladt, fel-
fedezte búvóhelyemet. Kislányom Madaci,
mit keresel te itt? A gyerekszobában len-
ne a helyed. Megijedtem, talán haragszik
is rám. Ezért gyorsan előrukkoltam azzal,
amivel gondoltam meg is békitem. Édes-
apa, ki az a bácsi, abban a gyönyörű ru-
hában, ott a képen? Csak őt nézem, tu-
dod, ezért vagyok itt. Valamit tudtam azért
róla, hogy Apám közeli rokona, nagyon
tisztelte, és szerette őt. A beszéIgetés egy
magas, őszülő halántékú férfi – az Apám
– és 6 éves kislánya között folyt. Csak ő
beszélt, úgy mondta gyereknyelven, hogy
mesél nekem, amit már illene tudnom e ro-
konáról, aki – mondta – már a te rokonod is
csak míg nekem nagybátyám, neked nagy-
nagybátyád, de illő, hogy megtudj mindent
róla, amit gyermekésszel felfoghatsz.
*
A napokban az írásaimban kutatva ke-
zembe akadt egy régi relikvia, kézirásos,
Apám nyomdatechnikát is megszégye-
nítő gyönyörű kézirásával. A szöveg tel-
jes volt, befejezett. Templomszentelésre
emlékeztető beszéd, amit ő tartott a Bé-
kés megyei falu, Pusztaföldvár evangéli-
kus temploma előtt. Az ott csoportosuló
emberekre tekintve méltatta nagybátyja,
Bolla Mihály érdemeit, aki nagy vagyo-
nát majdnem feláldozva, építtette ezt az
evangélikus templomot. Ez időoontban
ő már nem élt, az első világháború alatt
halt meg, de volt még ideje és egészsége
arra, hogy kiutazzon Bécsbe és felvegye a
császártól a Lipót-rendet. A földművelés-
ügyi minisztérium osztálytanácsosa volt.
Családunk egyik legkiemelkedőbb tagja,
Apám mindenkori büszkesége. Szerény,
a besületességre törekvő volt, és ezeket a
tulajdonságait elvitatni tőle nem lehetett.
Apám megírt beszédét olvasva már em-
lékeztem arra a régi beszélgetésre, Mi-
hály bácsi képe alatt, ahogy kezemet fog-
va, egyszerű szavakkal próbált mesélni
nekem családunk e jelentős tagjáról. Ben-
nem él még a gyermek-énem, de ma már
másképp gondolok rá, és az egész akkori
Magyarországra.
Megindított ez a régi, de a pusztaföld-
vári tempom istentiszteletre hívó harang-
jaiban a ránk is vonatkozó dallam, me-
mentóként, a templomépitő nagynagybá-
tyám emlékére is.
Meg kell kérdeznem magamat, mit tet-
tem azért, hogy ne csak a családom ma-
gasröptű embereiről szóljak, manapság,
amikor állami segítséggel, téglajegyek
árusításával lehet templomokat építtet-
ni. Mit tehetek remek őseimért, hogy
felejésbe ne menjenek? Talán csak ennyit:
hogy megírjam. Bolla Magdolna
A templomépítő