background image
Szarvas és Vidéke
2010. november 25. 
9
Nyitott ajtók...
  A Nyitott ajtók a művészetre címmel 
szervezett sorozat harmadik rendezvénye 
zajlott november 12-én  a Tessedik Múze-
umban. 
– A Baraka Egyesület, a Tessedik Mú-
zeum és a Fordított Fülek csoport szerve-
zi ezeket a rendezvényeket – mondta Kiss 
György szervező. – Célunk az, hogy be-
hozzuk a fi atalokat olyan rendezvényekre, 
amelyek közelebb hozzák őket a kultúrá-
hoz. (L. SZVID 45. szám, 6. oldal.)
Azt is elmondta még, hogy híján vannak 
az anyagi háttérnek, támogatót pedig nem-
igen találnak. Több rendezvényt terveznek 
még, köztük egy koncertet is, amelynek 
egyelőre nincs meg a fedezete. 
A pénteki esten három fi atal költő olva-
sott fel verseiből.  Hartay Csabát már is-
merhetik a szarvasiak, több kötete is meg-
jelent. Részben ezekből válogatott – job-
bára könnyed hangvételű verseket. Ezek-
ben ott volt a sokszor megverselt nyúlzu-
gi táj, a Körös-part; természetesen a have-
rok, a pia, a másnaposság, a byroni spleen. 
Néhány, kötetben eddig meg nem jelent 
verset is felolvasott, amely szokatlanul 
„szabadszájú” volt. 
– Ezt majd kivágjátok – szólt oda a Kö-
rös TV operatőrének. 
A másik két vendég Budapestről jött. 
Mindketten az Akkezdet Phiai (ómagyarul: 
A kezdet fi ai) rap-csoport tagjai, rendsze-
resen fellépnek a fővárosban, és van már 
közönségük is. Závada Péter – Závada 
Pálnak,  az  ismert  írónak  a  fi a – 28 éves, 
angol-olasz szakos tanár. Egy ideig tanított 
is középiskolában, de már csak magánórá-
kat ad. Komolyan foglalkozik a költészet-
tel. Bár hangvétele fi atalos, biztosan kezeli 
a klasszikus ritmusokat és formákat. Köl-
teményeiben sok az evokáció (felidézés, át-
hallás); Petőfi  Szeptember végén c. versének 
„zenéjére” is írt verset (szentségtörés!!!). 
Felolvasott záró verse – Anyaverspróba 
címmel – elhunyt édesanyja emlékét idé-
zi, meghatóan szép, egyszerű, hétköznapi 
képekkel. Elmondta azt is, hogy néha nyo-
masztja édesapja híre-neve, de szerencsére 
ő prózaíró, így nem mondhatják róla, hogy 
apja epigonja. (Závada Pál: l. SZVID 44/5. 
o.) Néhány folyóirat már közölte verseit.
Süveg „Said” Márk  azt mondta, hogy 
nem érzi még elég érettnek a verseit ahhoz, 
hogy  elküldje  irodalmi  lapoknak.  (Ritka 
józan belátás.) Pedig sajátos hangja van. 
Ügyesen és szellemesen játszik a szavak 
jelentésével és formájával. 30 éves, témái 
sajátosan maiak. Határozottan ad hangot 
verseiben a modern világról, a fővárosról, 
az egyre erősödő osztálykülönbségekről 
alkotott elmarasztaló véleményének. Ő is 
sokszor utal a magyar költészet klasszikus 
verseire. Szemben Hartay szabadverseivel 
és Závada kötött ritmusú költeményeivel 
verseinek sajátos ritmikája van, valahol 
félúton a kettő között. Ő volt az egyetlen, 
aki versét nemcsak olvasta, hanem könyv 
nélkül is mondta. 
A rendezők sejtelmes félhomályt terem-
tettek, így a fi atal  költők legnagyobb tel-
jesítménye alighanem az volt, hogy látták 
felolvasni verseiket. (Az újságíró, pedig ki-
próbálta a vakon írást.) A versolvasást mo-
dern dzsessz festette alá, kellemes hangu-
latot adott az estnek. A háttérben elhelye-
zett vásznon fi gyelemre méltó animációs 
fi lmek futottak, de ez már igazán sok volt 
a jóból. (Szívesen megnézném magában, s 
ajánlom a helyi tévék fi gyelmébe.) 
Kellemes meglepetést jelentett a rendez-
vény. Nyomuk sem volt a komolykodó, vi-
lágmegváltó, világfájdalmas, halálosan 
unalmas vers-zuhatagoknak, amelyek jel-
lemezni szokták a költői esteket, ugyanak-
kor volt annyira komoly, amilyenre a mai 
18-30 évesek még fogékonyak. A fi atalem-
berek – ez is ritkaság – jó előadók, s jó volt 
a közönségük is, amely – a kezdeti meg-
illetődöttség után – felszabadultan követte 
a hallottakat. Tartalmas és hangulatos es-
tét töltöttek együtt „ezek a mai fi atalok”. 
Olyan estet élt át a kizárólag fi atalokból 
álló közönség, amely után az ember a ver-
seskötetek után kap(na, ha volna), hogy ol-
vasva élvezze az ifjú versírók játékos hu-
morát és komoly gondolatait.
Az  ajtó  nyitott.  Legközelebb  november 
27-én várják a látogatókat a Múzeumban, 
ahol közel-keleti zenét hallgathatnak kö-
zel-keleti hangszereken előadva. 
- F -
<<< Előző oldal                                                                                                                                                                     Következő oldal >>>